victor_istvan_15

"Ez a kép az eljegyzésünk után készült, 1955-ben. Még pataki diákként ismertem meg Juditot, bár az ismerkedés merőben egyoldalú volt. Pár hónappal azelőtt volt az én megtérésem, s akkor barátaimmal fogtuk a Bibliát, és néztük, hogy életünk milyen dolgára milyen válasz vagy útmutatás van benne – nyilván a párválasztásra is. Addig lapoztunk, míg Gál Győző barátom – aki aztán Bagamérban volt legutóbb lelkész, ott ment nyugdíjba – azt mondja: hát itt, a 127. zsoltárban van, hogy „Az Úr az ő szerelmesének álmában ad eleget”. És akkor ezt elfogadtuk: akkor így lesz. Persze nem az, hogy megálmodjuk, hanem alhatunk, mert ezt ő intézi el. Ezt tanév vége fele, úgy júniusban elfogadtuk, és szeptemberben, az új tanévben… hát ott van a bibliakörben egy új leányzó. Ránéztem és gondoltam: ő a feleségem. Ez nem érzelmi dolog volt, nem szerelem, hanem meggyőződés, hogy ő a feleségem. De ez olyan fix volt, hogy ezzel el volt intézve a téma számomra; nem beszéltem vele erről hét évig. Érettségiztem, eljártam a teológiára, segédlelkész lettem, és akkor… de még akkor se nagyon kellett, mert valahogy alakult.

Az még a Bethániából következett, hogy mi nem is leveleztünk – ugye, ezt a fegyelem gátolta. De mivel Judit édesapja, Szabó Dani bácsi nagyon híres, köztiszteletben álló bethánista lelkész bácsi volt, azért évente egyszer – később kétszer – őt és a családját meglátogatni, az belefért a fegyelembe. Így aztán csak meg-megjelentem – többnyire biciklivel – Ónodon, és úgy alakult, hogy kettőnknek egymással egyre több beszélgetnivalónk volt, mint az egész családdal. Mindenki teljes szeretettel fogadott, bár nem tudom, kinek volt, nem volt sejtelme, hogy miért járok oda – jártak oda mások is Dani bácsihoz. Aztán ’55-ben, mikor végeztem a teológián, írtam nagyapónak, hogy én végeztem, van lelkészi oklevelem, azt hiszem, most már itt az ideje, hogy a kapcsolatunkat nyilvánosságra hozzuk. Erre ő visszaírt, hogy menjek. El is mentem Ónodra, ottan vacsoráztunk, nagyapó tartott nekünk nagyon szép, intő beszédet, és azzal fejezte be, hogy „Akkor vedd elő fiam a gyűrűt!” – hát én tudtam, hogy van nálam gyűrű, de ő szegény nem. De volt hál’ istennek, úgyhogy felhúztuk, és akkor az egész családot végigcsókolhattam – kivéve a menyasszonyomat."

Dátum: 1955

Adományozó: Károli Gáspár Református Egyetem

Címkék:

Gyűjtemények, aminek tagja: